Adományok

Adományozás a Nyíregyházi RIDENS iskolában

adomanyok_collage

A karácsony közeledtével egy kicsit jobban odafigyelünk egymásra. Sokan megtehetjük, hogy ajándékokkal halmozzuk el szeretteinket, boldogan üljük körbe az ünnepi asztalt. Mások, csak álmodni tudnak minderről. A Nyíregyházi RIDENS Szakgimnázium, Szakközépiskola, Szakiskola, Készségfejlesztő Iskola és Kollégium 15 tanulója és családjuk egy nemes adományozó jóvoltából kellemes meglepetésben részesülhettek. A szociálisan rászoruló családok mintegy 33 ezer forint értékben tartós élelmiszercsomagot vihettek haza. Az adomány egy tele bevásárlókocsi árut tett ki, aminek nagyon örültek a családok.

Volt olyan tanuló, aki rászorultsági alapon ruhát, cipőt kapott, valamint egy kisdiák gyógyszemüvege is elkészülhetett.

A személyes ajándékot az osztályfőnökök és néhány önkéntes kolléga segítségével választották ki, és vásárolták meg a gyerekek.

Mosoly az arcokon, megilletődés… Felemelő érzés volt az adományokat egyaránt adni és kapni. Az adományozó nem vágyott sem hírnévre, sem köszönetre, csupán adni akart, jót tenni. Sikerült, mert családok, gyerekek emlékeznek rá meleg szeretettel.

Dankó Zsoltné

önkéntes