
Iskolánk kosárlabda csapata a mai napon rendezett Regionális Kosárlabda Diákolompiai Elődöntőn a harmadik helyezést érte el a hat résztvevő csapat közül. Ezzel a helyezéssel továbbjutottunk az országos döntőbe.
DÖK FÉLÉVI-GYŰLÉS Idén is megtartottuk a Ridens-DÖK félévzárását. A tisztségviselők félévi beszámolója és a következő félévi tervek megbeszélése után jóízűen elfogyasztottuk a családellátós diákok által készített lángosokat. Nagyon szépen köszönjük!
A 2018/2019. tanévben 2019. január 10-én került megrendezésre intézményünkben a második nyílt nap. Ennek keretében a hozzánk látogató diákok, szülők és pedagógusok betekintést nyerhettek az iskolánkban folyó munkáról, szakmáinkról. Az intézmény bejárásával lehetőségük nyílt iskolánkat jobban megismerni, tanítási órákat látogatni, kollégiumi szobákat megtekinteni, valamint információt kapni az intézményi rehabilitációról.