Köszöntő

Szeretettel köszöntöm kedves Látogatóinkat
a Nyíregyházi RIDENS Gimnázium, Szakgimnázium, Szakiskola és Kollégium honlapján!

 

“A nevetés és a mosoly kapuk és ajtók,

melyeken át sok jó dolog be tud lopakodni egy emberbe.”

(Christian Morgenstern)

A RIDENS jelentése: nevető ember. Ennek jegyében szeretnénk fogadni a hozzánk látogatókat.

Az iskolánkba készülő fiataloknak a következő képzéseket tudjuk ajánlani.


szakiskolai képzést azoknak javasoljuk, akik mindenképpen szakmát szeretnének tanulni, de valamilyen fogyatékossággal vagy tanulási nehézséggel küzdenek. Változatos szakmakínálatunkból választhatják a következőket: számítógépes adatrögzítő, családellátó, háztartásvezető, kerti munkás, parkgondozó, kerékpárszerelő.


Gimnáziumi képzésünket a legfelkészültebb tanulóknak ajánljuk. A négy évfolyamos, érettségit adó képzésben a diákok két idegen nyelvet is tanulnak: angol és német, valamint fakultációkra járhatnak. Nincs szükség központi írásbeli felvételi vizsgára, felvételi elbeszélgetéssel és dokumentumvizsgálattal döntünk az alkalmasságról.

Rendszerünk a lehetőségekhez képest átjárható, igyekszünk minden diáknak személyre szabottan megtalálni a helyét, hogy abban a szakmában helyezkedhessen el, amelyben képességeit a legjobban ki tudja bontakoztatni.

Miért járnak ebbe az iskolába mosolyogva a diákok? Épületeink, szobáink tágasak, akadálymentesítettek. A kollégiumi szobáink 3-4 ágyasak, így itt mindig találnak egy barátot, ha egyedül érzik magukat. Rengeteg élményszerzésre van módjuk: sportolási lehetőségek, mint a boccia, foci, röplabda, ping-pong és a sok izgalmas verseny, melyre kollégáim készítik fel őket. Az intézményünkben, akár a délelőtti tanítási órákon, akár a délutáni szilenciumon és a szabadidős foglalkozásokon is fenyegetettség nélkül, biztonságban érezhetik magukat diákjaink, az esetleges konfliktusokat pedig szakavatott kollégák segítségével oldjuk meg.

A sérülés-típusoknak megfelelő rehabilitiációt helyben, az intézményben kapják meg diákjaink. Gyógypedagógusok, gyógytornászok, pszichológus és szociális munkás áll a tanulók rendelkezésére.

Kollégáim odaadó munkája révén számos tanórán kívüli, szabadidős foglalkozásokat szervezünk. Gyakoriak a kirándulások, terepgyakorlatok, projektmunkák. Kedvelt délutáni elfoglaltság az állat-asszisztált terápia, ahol a diákok irányított feladatokat végeznek a terápiás kutyával. A pedagógusaink nyitottak az új módszerek iránt, számos IKT-tananyagot bevezettek és használnak, melyekkel érthetőbbé teszik a tananyagot és érdekesebbé tanóráikat.

Valamennyi kollégámnak célja, hogy a fiatalok iskolánkban a legtöbb olyan ismeretet kapják, amivel a lehető legjobban tudnak boldogulni az életben. Szeretnénk, ha a munkájukban örömüket lelnék, hogy ez által is hasznos tagjaivá váljanak kis hazánknak.

Remélem, hogy-e rövid köszöntő alkalmával kedvet kaptak meglátogatni bennünket, nemsokára pedig diákjaink között üdvözölhetünk sok pályaválasztás előtt álló tanulót.

Üdvözlettel

                                    Fekete Marianna Sarolta
                                    intézményvezető