Erdély – „Határtalanul!”

A „Határtalanul!” pályázat keretében iskolánk tanulóival 2019. március 18. és március 22. között fantasztikus kiránduláson vehettünk részt Erdélyben.

Az indulás hajnalban volt, az iskolánk előtt gyülekeztünk és a tanulókkal közösen felpakoltuk a buszra a projekthez szükséges eszközöket, valamint a személyes csomagokat.

A Vállaji határon átkelve párszor megpihentünk útközben, de a fő úti célunk Kolozsvár volt, ahol a Szent Mihály-templomot tekintettük meg, igaz, csak kívülről, mert éppen fel volt állványozva. Megtekintettük Mátyás király szülőházát és az idegenvezetőnk érdekes történeteket mesélt az igazságos királyunkról. Kolozsvár hatalmas épületei, nyüzsgő belvárosa magával ragadott bennünket.

Megérkezésünk Gyergyószentmiklósra a késő esti órákban történt meg, A fáradalmas utat kárpótolta, amikor a diákok elfoglalhatták szobájukat a gyönyörűen berendezett hotelben. A vacsora bőséges volt és nagyon ízletes is, így mindenki teli hassal pihenhetett meg.

A második napon a Gyergyói-havasokat vettük célba. A legmagasabb pontra, a Pongrác-tetőre felérve megálltunk és megcsodáltuk az alattuk elterülő csodálatos, még vastagon hóval terített tájat. Tovább haladva a Gyilkos-tóhoz értünk, ami még be volt ugyan fagyva, de a hegyről oldaláról már vékony vonalakban beindult az olvadás. Itt előadtuk a diákokkal a Gyilkos-tó legendáját, amely varázslatos hangulatot teremtett. Innen a Békás-szoroshoz vezetett az utunk, ahol az óriási hegyek között apró hangyákként meneteltünk.

Az ebéd után szállásunk városát, Gyergyószentmiklóst jártuk körbe, még a helyi Kaufland-ban is vásároltunk egyet, csatlakozva ezzel a Nyíregyházán maradt diákokhoz programjához, akik a héten a Fenntarthatósági témahéten vehettek részt.

A szerda délelőttöt a szakmai munka kivitelezésével töltöttük el. A fogadó iskolánkkal közösen szerkesztett újság és a hosszas beszélgetések után jobban megismerhettük egymást és a Batthyányi Ignác Szakközépiskolát, Tartalmas, aktív délelőttöt egy szuper piknik követte Güdücön, ahol mindenki megtalálhatta a fogáravalót, hiszen kézzel készített házi finomságok vártak bennünket. Olyan különlegességekből válogathattunk, mint a lókolbász, juh- és sertéskolbász, különféle pástétomok, málna-, szilva-, eperlekvár és még sorolhatnám. A hosszas lakmározás igazán feltöltő volt ebben a környezetben, és miután jól laktunk, a kilátóra felmászva csodálhattuk meg a tájat. Innen aztán a Gyergyószárhegyi tatárdombot tekintettük meg, mely bár első ránézésére nem fogott meg bennünket, de miután az idegenvezető elmesélte ennek történetét, máris átjárt bennünket a történelem szelleme.

Utolsó előtti napunkon a Parajdi sóbányát látogattuk meg. Itt kellemesen eltöltöttük néhány órát, bebarangoltuk a bányát, még egy közös tornán is részt vettünk. Innen pedig Szovátára érkeztünk, ahol körbejártuk a Medve-tavat és megtudtuk, milyen változatos élővilággal rendelkezik ez a környék. Innen aztán a Korondra vezetett az utunk, ahol a bazársoron emléktárgyakat vásárolhattunk. Az estét diszkóval zártuk, ami olyan jó hangulatúra sikerült, hogy még a szálloda dolgozói is bekapcsolódtak hozzánk.

A hosszú hazafelé tartó utat a Tordai-hasadék menti túra tette mozgalmassá, a sziklás utak és hegyi patakok melletti séta, a függő hidakon való átkelés nagy kalandokat tartogattak számunkra.

Estére szerencsésen hazaértünk, és a diákokkal együtt élményekkel gazdagon térhettünk haza. 

Bánfi Rita, kísérőtanár

erdely_2019_-COLLAGE

Az album megnyitásához kattintson a képre!