Digitális témahét

2019. április 8-10. között került megrendezésre iskolánkban a Digitális Témahét. A három napos rendezvény során, az intézmény minden tanulója és pedagógusa megtapasztalhatta a digitális technológia nyújtotta lehetőségeket, előnyöket. A gyakorlatias és élményközpontú programok során lehetőségük nyílt a résztvevőknek tájékozódni az internet veszélyeiről és betekinthettek a robotika világába is. IKT ismereteiket kamatoztathatták egy izgalmakkal teli kincsvadászatban. A három napos esemény zárásaként az osztályok közösen festették fel  az intézmény logóját a kosárlabda pálya alapkörébe.

digitális témahét2019 (1)

Ukrajna

A Nyíregyházi RIDENS Szakgimnázium, Szakközépiskola, Szakiskola, Készségfejlesztő Iskola és Kollégium diákjai egy felejthetetlen 4 napos kiránduláson vehettek részt a Határtalanul! program keretein belül. Ez a kirándulás elősegítette diákjaink számára a határon túli magyarsággal kapcsolatos ismeretek bővülését, a határon átnyúló kapcsolatépítést és segítségnyújtást, melynek során diákjaink megismerhették Kárpátalja magyar vonatkozású nemzeti örökségeit.

1 nap

Meglátogattuk Kárpátalja legismertebb épített örökségét, a Rákóczi fészeknek is nevezett Munkácsi várat. Keletkezésének, építésének, fejlődésének története, a tatár hordák, a törökök elleni harca, II. Rákóczi Ferenc szabadságharcában, az 1848-1849-es magyar szabadságharcban játszott kiemelkedő szerepe teszi naggyá.

A vár történetével való ismerkedés közben felkerestük az itt kialakított helytörténeti múzeumokat, képtárakat, felújított kápolnát, szobrokat és emléktáblákat.

Út közben megállót tartunk az egykori Dobó várnál Szerednyén. Élete egy részét itt töltötte Eger legfényesebb csillaga, Dobó István, majd itt is halt meg.

Meglátogattuk a szépséges Ungvári várat, ahol felelevenítettük a Drugeth család, Bercsényi Miklós várkapitány és a vezérlő fejedelem, II. Rákóczi Ferenc szellemét. Megismerkedhettünk Rákóczi leghűségesebb népével, a ruszinokkal is.

A vár melletti skanzenben megtekintettük Kárpátalja egykori magyar, ruszin és román építészetét a kicsi parasztházakon, templomon, iskolán keresztül.

Sétát tettünk a görög katolikus székesegyházhoz, ahol a pravoszláv és görög katolikus hitélettel is megismerkedtünk, illetve azzal, hogy miért is van ikonosztáz a templomaikban, mit ábrázolnak, milyen szimbólumrendszere van.

A szállásunk Csetfalván volt, ahol nagyon kedves vendégfogadtatásban részesültünk és különböző helyi ételeket ehettünk.

2. nap

Szakmai délelőttöt tartottunk a Beregszászi 3. Számú Zrínyi Ilona Középiskola diákjaival, ahol diákjaink egy magyar népmesét, a Rátóti csikótojást adták elő és átadhatták a közösen gyűjtött adományokat a beregszászi iskola diákjainak.

Délután Beregszászban tettünk belvárosi sétát és megnéztük a római katolikus templomot, az egykori Kaszinó épületét, a református templomot, az egykori törvényszék épületét, a ma II. Rákóczi Ferenc nevét viselő magyar főiskolát. Közben megismerkedtünk számos magyar vonatkozású emléktáblával és szoborral. Látogatást tettünk a Bethlen kúriába (Grófudvar). Itt egy helytörténeti múzeumot kerestünk fel, ahol Sepa János előadásában ismerkedtünk e vidék múltjával és jelenével a kiállítási tárgyakon keresztül.

Ezt követően Nagyberegre utaztunk, ahol a Nagyberegi Középiskola épületében rövid bemutatót láthattunk a beregi szőttes készítéséről Furman Éva tanárnőtől és Bakó Olgától, akik Magyarország és Ukrajna népművészeti mesterei, s mindezt diákjaink is kipróbálhatták. Az iskola tornatermében művészkerékpár előadáson vettünk részt, „akrobatikus mutatványok két keréken” címmel. Rendkívül látványos bemutató volt!

3. nap

Munkács mellett elhaladva, első megállónk a Beregszentmiklósi várkastélynál volt. Sok fontos történelmi esemény mellett emlegetjük, hogy Zrínyi Ilona és Tököly Imre e falak között ismerkedett meg, s itt töltötték a nászéjszakát is. Bartos József várúr mutatta be a várkastélyt! 

A szolyvai emlékparkban koszorúztunk ésfejet hajtottunk az ártatlanul elhurcolt férfiak emléke előtt, akiket1944 őszén a bevonuló szovjet csapatok a Szolyván kialakított gyűjtőtáborba zártak. Az embertelen bánásmód, az áldatlan körülmények, és járványos betegségek miatt több ezren lelték itt halálukat. 1944 ősze ily módon vált kárpátaljai magyar holokauszttá, Szolyvát pedig a koncentrációs táborba zárt foglyok szenvedése magyar golgotává avatta. 

Felsőgereben nevezetű településen az Árpád-vonal legnagyobb bunkerét kerestük fel. Mintegy 800 métert sétáltunk a betonbunkerben, ahol 50 méteres mélységig ereszkedünk le a lépcsőkön.

Útközben megállót tettünk, hogy diákjaink megkóstolhassák Ukrajna egyik nemzeti ételét, a saslikot. Nagy élmény volt!

A Vereckei-hágó történelmünk része. Honfoglaló őseink útja és számos más történelmi esemény helyszíne. Ez az a vidék, amelyet minden magyar igyekszik legalább egyszer felkeresni, így ezt mi is megtettük. A hágóról való kilátás a gyönyörű tájra kárpótolja az elfáradt utazót. Ugyanezen a helyen található A magyar honfoglalás Millecentenáriumi emlékmű is, melyet Árpád seregei bevonulásának emlékére állítottak 1996-ban.

Az búcsúestet egy hatalmas bulival zártuk, mivel a szállásadó vendégház dolgozói olyannyira megszerette diákjainkat, hogy egy zenekart hívott meg a tiszteletünkre. Köszönet érte! J

4. nap

Csetfalva – A XV.sz-ban épült fazsindelyes, fakazettás református templomot kerestük fel.  Ennek a pici falunak Móricz ősei is lakosai voltak.

Tiszaújlak – az első győztes kuruc csatára emlékezünk a tiszaújlaki Turulos emlékoszlopnál.

Huszt  – „Bús düledékeiden” – a Magyar Királyság stratégiai fontosságú vára.  Felsétáltunk a huszti vár romjaihoz. Kb. 800 – 1000 méter séta a Vörös dombra, 130 méter szintkülönbséggel. A látvány garantáltan kárpótolt mindannyiónkat a fáradozásért.

Tecső – a Kárpát-medence legnagyobb mennyiségű festett fakazettákkal rendelkező református temploma. Rövid sétát tettünk a sétálótéren a világháborúkra emlékeztető Turulos emlékműhöz, a Kossuth szoborhoz és Hollósy Simon festőművész szobrához.

Ezt követően élményekkel gazdagon tértünk haza Nyíregyházára.

ukrajna2019-COLLAGE

Az album megnyitásához kattintson a képre!

Gyárlátogatás

Pályaorientációs programunk keretében tettünk látogatást Kisvárdán a Tungsram gyárba. Megismerkedtünk a különböző típusú stúdió és halogén lámpák teljes gyártási folyamatával. Diákjaink nagy érdeklődéssel figyelték a gyárban zajlott tevékenységeket.

20190410_152259
20190410_152322

Erdély – „Határtalanul!”

A „Határtalanul!” pályázat keretében iskolánk tanulóival 2019. március 18. és március 22. között fantasztikus kiránduláson vehettünk részt Erdélyben.

Az indulás hajnalban volt, az iskolánk előtt gyülekeztünk és a tanulókkal közösen felpakoltuk a buszra a projekthez szükséges eszközöket, valamint a személyes csomagokat.

A Vállaji határon átkelve párszor megpihentünk útközben, de a fő úti célunk Kolozsvár volt, ahol a Szent Mihály-templomot tekintettük meg, igaz, csak kívülről, mert éppen fel volt állványozva. Megtekintettük Mátyás király szülőházát és az idegenvezetőnk érdekes történeteket mesélt az igazságos királyunkról. Kolozsvár hatalmas épületei, nyüzsgő belvárosa magával ragadott bennünket.

Megérkezésünk Gyergyószentmiklósra a késő esti órákban történt meg, A fáradalmas utat kárpótolta, amikor a diákok elfoglalhatták szobájukat a gyönyörűen berendezett hotelben. A vacsora bőséges volt és nagyon ízletes is, így mindenki teli hassal pihenhetett meg.

A második napon a Gyergyói-havasokat vettük célba. A legmagasabb pontra, a Pongrác-tetőre felérve megálltunk és megcsodáltuk az alattuk elterülő csodálatos, még vastagon hóval terített tájat. Tovább haladva a Gyilkos-tóhoz értünk, ami még be volt ugyan fagyva, de a hegyről oldaláról már vékony vonalakban beindult az olvadás. Itt előadtuk a diákokkal a Gyilkos-tó legendáját, amely varázslatos hangulatot teremtett. Innen a Békás-szoroshoz vezetett az utunk, ahol az óriási hegyek között apró hangyákként meneteltünk.

Az ebéd után szállásunk városát, Gyergyószentmiklóst jártuk körbe, még a helyi Kaufland-ban is vásároltunk egyet, csatlakozva ezzel a Nyíregyházán maradt diákokhoz programjához, akik a héten a Fenntarthatósági témahéten vehettek részt.

A szerda délelőttöt a szakmai munka kivitelezésével töltöttük el. A fogadó iskolánkkal közösen szerkesztett újság és a hosszas beszélgetések után jobban megismerhettük egymást és a Batthyányi Ignác Szakközépiskolát, Tartalmas, aktív délelőttöt egy szuper piknik követte Güdücön, ahol mindenki megtalálhatta a fogáravalót, hiszen kézzel készített házi finomságok vártak bennünket. Olyan különlegességekből válogathattunk, mint a lókolbász, juh- és sertéskolbász, különféle pástétomok, málna-, szilva-, eperlekvár és még sorolhatnám. A hosszas lakmározás igazán feltöltő volt ebben a környezetben, és miután jól laktunk, a kilátóra felmászva csodálhattuk meg a tájat. Innen aztán a Gyergyószárhegyi tatárdombot tekintettük meg, mely bár első ránézésére nem fogott meg bennünket, de miután az idegenvezető elmesélte ennek történetét, máris átjárt bennünket a történelem szelleme.

Utolsó előtti napunkon a Parajdi sóbányát látogattuk meg. Itt kellemesen eltöltöttük néhány órát, bebarangoltuk a bányát, még egy közös tornán is részt vettünk. Innen pedig Szovátára érkeztünk, ahol körbejártuk a Medve-tavat és megtudtuk, milyen változatos élővilággal rendelkezik ez a környék. Innen aztán a Korondra vezetett az utunk, ahol a bazársoron emléktárgyakat vásárolhattunk. Az estét diszkóval zártuk, ami olyan jó hangulatúra sikerült, hogy még a szálloda dolgozói is bekapcsolódtak hozzánk.

A hosszú hazafelé tartó utat a Tordai-hasadék menti túra tette mozgalmassá, a sziklás utak és hegyi patakok melletti séta, a függő hidakon való átkelés nagy kalandokat tartogattak számunkra.

Estére szerencsésen hazaértünk, és a diákokkal együtt élményekkel gazdagon térhettünk haza. 

Bánfi Rita, kísérőtanár

erdely_2019_-COLLAGE

Az album megnyitásához kattintson a képre!

Hagyományőrző Gasztro Tudorok

A Nemzeti Tehetség Program végrehajtásaként, az innovatív tanulási környezet kialakítását segítő hazai programok támogatása alapján, iskolánk 28 fővel végez projekt munkát. A családellátó szakmát tanulók a szüleik, nagyszüleik receptjeit felhasználva vesznek részt egy közös szakácskönyv készítésében. Így, az ételek készítését részletesen lépésről-lépésre bemutatják, képekkel illusztrálják. A projektmunkában egy szemléletes oktatódoboz is készül, amiben alapanyagokról készült kártyákkal csoportosítások, különböző interaktív játékok valósíthatók meg.

A lelkes hagyományőrző gasztro tudorok szorgos kezei által, a régi receptekből finom, különleges levesek, főfogások, sütemények valósulnak meg. Mindenki nagy megelégedésére fogyasztották el, például az ínycsiklandozó tejszínes szilvalevest, az erdei gombás reszelt tésztalevest, a kakukkfüves csirkemellet, az illatozó mézeskalácsot és a burgonyás fánkot boszorkányhabbal. A többit már nem is merem sorolni, mert egy morzsa sem maradt. Az adatrögzítő szakmát tanuló négy diákunk jó érzékkel szerkeszti, csodás képeket illeszt be a folyamatosan készülő szakácskönyvbe. Ha felkeltettük érdeklődéseteket, figyeljétek következő jelentkezésünket, ahol recepttel is kedveskedünk majd számotokra.

Nyíregyházi Ridens

gasztrotudorok2019

Az album megnyitásához kattintson a képre!

Autizmus világnapja

Iskolánk is csatlakozott Nyíregyháza az „Autizmus világnapja” alkalmából rendezett programhoz és néhány tanulóval, valamint kísérőtanáraikkal kilátogattak a Kossuth-térre.

„Ha az egészséges emberek egy idegen lényektől hemzsegő bolygón találnák magukat, valószínűleg megrémülnének, nem tudnák, hogyan illeszkedjenek be, és bizonyára nehézséget jelentene számukra az idegen lények gondolatainak, érzéseinek, szándékainak megértése, valamint az, hogy hogyan reagáljanak megfelelően ezekre a dolgokra. Ilyen az autizmus.” Therese Joliffe

autizmus2019

Szennyvíztelepi látogatás

Hasznos és érdekes információk birtokába juthattak ma iskolánk diákjai a víz világnapja alkalmából. Megismerkedhettek a szennyvíztisztítás folyamatával a Nyírség Víz Zrt. jóvoltából. Végigvezették őket a teljes területen és így betekintést kaphattak a műveleti folyamatokba.

szenyviztelep_2019_COLLAGE

Az album megnyitásához kattintson a képre!