Iskolánkból Nagyházi Kristóf 2/10D osztályos tanuló vett részt a Bajai EGYMI által megrendezett Szakma Kiváló Tanulója Versenyen, 2021. május 27-28-29-én.
Az országos döntőben a négy részből álló gyakorlati feladatcsoport megvalósításával és egy mestermunka elkészítésével bizonyította be, hogy felkészült a családellátó szakma minden területéből.
Három díjban részesült:
A Családellátó részszakképesítésből 2. helyezést ért el. Teljeskörű felmentésben részesült az iskolánkban tartott vizsgafeladatok alól, így a Szakképesítő bizonyítványába az ötös érdemjegy kerül.
Mestermunkáját 1. helyezéssel jutalmazták, megdicsérve az ötletességet és a hasznosságot.
Szakmacsoportjában pedig szintén 1 helyezést ért el a Bajai EGYMI által szervezett sportversenyen.
Ezenkívül oklevelekkel és értékes jutalmakkal is gazdagodott az ünnepélyes eredményhirdetésen. Helyezéseinek okleveleit Müller István intézményvezetőtől vehette át, de köszöntötte őt a Bajai Tankerület Szakmai Igazgatóhelyettese Bánné Szalai Anikó is, és a Vizsgabizottság Elnöke is értékelte a munkáját.Gratulálunk a szép eredményhez!
